Ingyenes online iMAG Mesterkurzus

Egy technika, ami megváltoztatta az életemet. Többek között ennek köszönhetem, hogy milliárdos lettem!

Segítségével Te is valóra válthatod álmaidat, vágyaidat, és elképzeléseidet!

Egy technika, ami megváltoztatta az életemet. Többek között ennek köszönhetem, hogy milliárdos lettem!

Segítségével Te is valóra válthatod álmaidat, vágyaidat, és elképzeléseidet!

Ki az a Vágyi Jenő James és mit kell tudnod róla?

Isten hozott!
Vágyi Jenő James vagyok – SZABAD EMBER

Gyermekkorom óta az volt az álmom, hogy SZABAD EMBER és Dollár Milliomos legyek… ezért 21 évesen kimentem Ausztráliába, ahol nem lettem Milliomos.

Sőt, 30 éves koromra olyan mélypontra kerültem, hogy mindenemet elvesztettem és még maradt 40 000 Dollár adósságom. Ebben a kétségbeesett helyzetben elolvastam egy mondatot, amely gyökeresen megváltoztatta az életemet.

2 év múlva DOLLÁR Milliomos lettem és a The Wall Street Journal címlapján hozta a sztorymat. Azóta kiépítettem egy globális üzleti birodalmat amelynek az éves forgalma meghaladja a 100 Millió Dollárt.

Az a küldetésem maradt, hogy megosszam ezt a technikát azokkal, akik szintén szeretnének változtatni az életükön.

Mi az imagináció?

Az IMAGINÁCIÓ valójában a TEREMTŐ KÉPZELET JÁTÉKA, tudatos működtetése!

Az a KREATÍV LÉTÁLLAPOT vagy TUDATÁLLAPOT amely lehetŐvé teszi, hogy megváltoztathassuk SZEMÉLYES VALÓSÁGUNKAT, valóra válthassuk álmainkat, vágyainkat, és elképzeléseinket.

Más szóval az IMAGINÁCIÓ az a TUDATOS ALAPÁLLÁS amelyből a VALÓSÁGunkat TEREMTjük. Az iMAGináció képessége MINDENKIben megvan, de az emberek többsége nem használja tudatosan, mert nincsenek a tudatában, hogy ennek a képességnek a tudatában vannak!

Mi az INGYENES iMAG Mesterkurzus egész pontosan?

Az iMAG Mesterkurzus egy 8 modulból álló online kurzus. Ez a FELKÉSZÍTÉS, amelyre azért van szükség, hogy megismerhesd azokat a kifejezéseket, gondolatokat, koncepciókat és technikákat amelyeket használni fogunk!

Az iMAG Mesterkurzuson hetente kapod meg tőlem a legújabb modulokat e-mailben vagy Facebook Messenger-en. Mindegyik MODUL úgy van felépítve, hogy először értelmezzük és pontosítjuk azokat a dolgokat, amelyeket használni fogunk az iMAGináció során, illetve átvesszük azokat a dolgokat, amelyekre majd a következő MODUL megértéséhez szükségünk van.

Mindegyik MODULhoz tartozik egy SZEMÉLYES PÉLDA az életemből azért, hogy megmutathassam, miként is működik az iMAGináció a gyakorlatban. Valamint mindegyik MODUL végén van egy GYAKORLAT, egy olyan egyszerű, de izgalmas feladat, amely RÁHANGOL az iMAGináció gyakorlati alkalmazására! Feltétlenül végezd majd el a gyakorlatokat!

Hogy kell elképzelned az iMAG Mesterkurzust?

8 modul

Az iMAG Mesterkurzust 8 modulban foglaltam össze neked, melyeket hetente fogunk kiküldeni, hogy legyen időd elmélyedni bennük.

Gyakorlatok

Minden egyes modulhoz tartozik egy gyakorlati feladat, ami ráhangol téged az imaginációra és segít téged a felkészítésben. Feltétlen végezd el a gyakorlatokat!

Személyes példák

Brutális őszinteséggel engedek betekintést az életembe, amin keresztül bemutatom, hogy nekem miben segített az Imagináció.

20.000+ résztvevő

Az iMAG Mesterkurzusba már az első hónapban több, mint 10.000 ember csatlakozott, ami mára túllépte a 20.000 főt!

2000+ pozitív visszajelzés

Elsöprő mennyiségű pozitív visszajelzést kaptunk az iMAG Mesterkurzus résztvevőitől, melyekben arról számolnak be, hogy milyen eredményeket értek el és már az INGYENES iMAG Mesterkurzus is mennyit segített nekik.

200+ perc hanganyag

Összesen több, mint 200 percnyi stúdió minőségű hanganyagot találsz az iMAG Mesterkurzusban. Mindegyik lecke szöveges és írásos formában is elérhető, így egyszerre olvashatod és hallgathatod is, ahogy neked tetszik.

61.000+ lejátszás

Eddig több mint 61.000 alkalommal hallgatták meg a leckék hanganyagait. Átlagosan egy ember 3,5x hallgatta meg őket.

Pozitív közösség

Nincs még egy olyan közösség, mint akik csatlakoztak az iMAG Mesterkurzusba. Az embereket átjárja a szeretet, a segítőkészség és a pozitív hozzáállás. Ebbe a közösségbe kiváltság tartozni.

Zárt Facebook csoport

Szeretnél kapcsolatba kerülni az iMAG Mesterkurzus résztvevőivel és egy hihetetlenül pozitív közösséghez tartozni? Csatlakozz a zárt Facebook csoportunkhoz és tartozz különleges emberek közé.

Mi fog történni az ingyenes iMAG Mesterkurzusra való jelentkezésed után?

A jelentkezést követően egyből elküldöm az általad megadott e-mail címre az iMAG Mesterkurzus első modulját. Ezt követően hetente fogom megküldeni neked az újabb modulokat, szintén e-mailben. (Kérlek nézd majd meg a SPAM és promóció mappát is, mert néha oda érkezik a levelem.)

Többek között ezeket a témákat is érinteni fogjuk az ingyenes iMAG Mesterkurzuson!

Személyiség, személyes valóság

A személyiségünket a gondolataink, az érzelmeink és a viselkedésünk alkotja. Ez teremti a személyes valóságunkat, ami szubjektív és egyedi. Senki más nem látja úgy a világot, mint, ahogy te látod és érzékeled a saját szemeden és az érzékszerveiden keresztül.

Meg kell tanulnunk a gondolatainkat, az érzelmeinket és a viselkedésünket megfigyelni. El kell tudnunk hagyni azokat a gondolatokat, érzelmeket és viselkedésmintákat, amik nem felelnek meg annak a jövőképnek, amivé mi válni szeretnénk, nem illeszkednek ahhoz a világhoz, amit a jövőben szeretnénk megtapasztalni.

Amikor ezt megtettük, akkor tudunk a helyébe új gondolatokat, új érzelmeket és új viselkedésmintákat illeszteni, melyek összhangban vannak azzal a világgal és jövővel, melyet szeretnénk elérni és megtapasztalni. Amelyek a vágyaink, az álmaink, a céljaink és az elképzeléseink.

Idő

Az idő kérdése azért lényeges, mert ezt az imaginációs technikát és mindazt, ami hozzá kapcsolódik vissza kell hoznunk a jelen pillanatba. Bele kell helyezkednünk a jelen pillanatba és azt meg kell tanulnunk, miként is kell csinálni.

Az emberek többsége az emlékein gondolkozik vagy pedig a jövőbe kivetíti mindazt amit szeretne. Viszont sem a múltból, sem a jövőből nem tudjuk elérni azt a kreatív alapállást, amiből valóra tudjuk váltani mindazt, amit szeretnénk.

Ehhez bele kell helyezkedni a jelen pillanatba és azt, hogy ezt hogyan kell csinálni meg kell tanulni, be kell gyakorolni. Ezt addig fogjuk gyakorolni, amíg nem megy. Ez kulcsfontosságú része az imaginációs technikának.

Erő, energia és a kvantumfizika

Meg kell tanulnunk értelmezni, hogy mit jelent az erő és energia fogalma.

Honnan jön ez az erő? Mi alkotja és hogyan tudjuk aktiválni? Kvantumfizika legújabb kutatási eredménye alapján azt tapasztaltuk, hogy az a kreatív üzemmód vagy alapállás, amit mi az imaginációs technikával indukálni tudunk magunkban az teljes mértékig összhangban van a kvantum fizika mai állásával.

Minden mérés, minden matematikai képlet azt igazolja, hogy ez a technika összhangban áll a kvantumfizika elméletével.

Hogyan? Ezt is el fogom neked magyarázni az imagináció mesterkurzus során!

Pénzügyi intelligencia

Az anyagi függetlenség a legtöbb ember számára mindössze annyit jelent, hogy sok pénze van valakinek és/vagy nem kell munkába járnia, dolgoznia többé. Ez lehet egy nagyszerű dolog mint mellékterméke annak a technikának amit megtanulunk, ugyanis itt ennél sokkal többről van szó!

Minden ember életében fontos szerepet játszik az, hogy hogyan gazdálkodik a pénzével:

Ezért szinte hihetetlen, hogy a PÉNZ az egyik legnagyobb TABU az emberek többsége számára, aminek az a következménye, hogy szinte semmit sem tudnak róla! Úgy is fogalmazhatunk, hogy az emberek többsége “pénzügyi analfabéta”!

Az iMAG Mesterkurzus egyik moduljában megnézzük, hogy mit is jelent a PÉNZÜGYI INTELLIGENCIA a gyakorlatban!

“Talán még soha senkinek nem sikerült ilyen egyszerűen és érhetően átadnia ezt a fajta tudást.” – György

(Több száz pozitív visszajelzést kapunk NAPONTA a modulukról. A teljesség igénye nélkül itt olvashatsz párat, ha pedig még többet szeretnél, akkor a Facebook oldalunkon és a leckék oldalain több ezret találsz!)

Csatlakozz a 100%-ig INGYENES, Online iMAG Mesterkurzushoz!

Az iMAG Mesterkurzusban 8 modulban, 8 héten keresztül sajátíthatod el az Imagináció alapjait és elindulhatsz a felkészülés útján. Minden modulban gyakorlati feladatokat találsz, melyek egymásra épülnek és végig, brutális öszinteséggel ismerheted meg Vágyi Jenő James kalandos életét, hogyan vált Milliárdossá.

Az iMAG Mesterkurzusban szöveg és hanganyag formájában mehetsz végig a leckéken 100%-ig teljesen ingyenesen.